MAGYAR-OK!
2010. november 01. írta: Kevamaria

MAGYAR-OK!

ébredj Magyarország.jpgTelnek-múlnak a hetek és hónapok, lassan, de biztosan haladunk az év vége felé.
Ha jól belegondolok, Magyarország ebben az esztendőben nem szűkölködik természeti csapásokban, erőszakos
bűncselekményekben és a nyomorban sem.
Mi ennek az oka?
Miért van az, hogy emberek százai veszítik el otthonukat különböző módon?

Van, akinek az árvíz (özönvíz) pusztítja el az eddigi élete munkáját, és van, akinek a bank veszi el a feje fölül a lakását, mert az ügyfél nem tudja fizetni a hónapról-hónapra jelentősen emelkedő jelzáloghitel-törlesztőrészletet.
Munkalehetőség alig van az országban, az ipart és a gazdaságot teljesen tönkretette az elmúlt 20 év kormányainak vezetősége.
Szeretett hazámban voltak gyárak, melyekben nagyon jó minőségű termékeket állítottak elő. Volt cipőgyárunk, konzervgyárunk, bútorgyárunk, cukorgyárunk, ruhagyárunk, szalag és zsinórgyárunk, de büszkélkedhettünk a mosógépeinkkel, porszívóinkkal és a televízióinkkal is. Nem egyszer használatos, minősíthetetlen, gagyi szemetet gyártottunk. A magyar ruhák és cipők évekig nyűhetetlenek voltak, a műszaki cikkeink pedig akár 20 évig is működtek.
Aztán volt mezőgazdaságunk is! Isteni finom zöldséget, gyümölcsöt és jó minőségű gabonát termeltek (termelnének ma is) földjeink, hiszen a világon az egyik legjobb minőségű termőföldet tudhatja magáénak Magyarország.
Mindenünk megvolt!
Tudtunk szeretni, tiszteletet adni embertársainknak, nevettünk, a gyerekek játszótéren játszottak, és az iskolákban a tanárok és diákok közös erővel szuper jó programokat szerveztek, amelyben csak úgy pezsgett a közösségi szellem. Terveztük a jövőt és így, vagy úgy minden ember boldogult.
Ez a múlt, ami persze nem volt tökéletes, de legalább az én korosztályombeli embereknek van mire jó szívvel visszaemlékezni.
Nézzük a jelent!
Az emberek szíve tele van gyűlölettel, haraggal, irigységgel. Az önzőség, a korrupció és a kapzsiság élen jár az országban.
Akinek még van munkahelye és alkalmazottként dolgozik éhbérért, azt naponta megalázza és a „kirúgás” lehetőségével fenyegeti a munkaadó.
Saját bőrömön tapasztaltam és tapasztalom, hogy a munkáltató milyen alantas módszereket használ arra, hogy a dolgozókat rettegésben tartsa és uralkodjon felettük. Nem is tudom, hogy a magáncég, vagy a közalkalmazotti szféra a rosszabb munkáltató? Talán a közalkalmazotti munkahely a leggyomorforgatóbb, mert ott sokkal látványosabb a gyűlölet, az ármány, az emberek jellemtelensége, és a vezető „lelki terrorista” hajlamairól még nem is beszéltem. Vannak vezetőbeosztásban lévő emberek, akik nap, mint nap úgy erősítik személyiségtudatukat és úgy próbálják a beosztott előtt a hatalmukat fitogtatni, hogy napjában többször is elismétlik hangosan, hogy „én vagyok az igazgató”. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy az „én vagyok az igazgató” hangoztatása mögött mi áll valójában. Most már nyilvánvalónak tartom, hogy a hatalom és az uralkodás az, ami motiválja a személyt, csakhogy egyetlen dolgot figyelmen kívül hagy az illető: a magaslatokból lehet nagyon pofára esni. Egy vezető beosztású személynek nem az a feladata, hogy másokon uralkodjon, hanem az, hogy MÁSOKÉRT! És nagyon nem mindegy!

Aztán ott vannak a bankok…
Azt hiszem, senkinek nem kell ecsetelnem azt, hogy jelenleg a bankok hatályos törvényrendeletek alapján milyen látványosan rabolják ki az ügyfeleiket.
Megbotránkozunk azon, ha egy pénzintézetet, vagy pénzszállító kocsit kirabolnak, mert ez bűncselekmény. Büntetendő az uzsorás is.
És a bankok?
A bank nem uzsorakamatra adja a hitelt? Dehogynem! A bankoknál nincs is nagyobb uzsorás jelenleg Magyarországon.
Nem kevés olyan esetről lehet manapság hallani, amely arról szól, hogy a bank árverezi, vagy már el is árverezte a család feje fölül az otthonát, mert nem tudták fizetni a jelzáloghitelt.
Mindezek után érdekli a bankot, vagy bárkit is, hogy mi lesz ezekkel az utcára tett emberekkel, családokkal?

Teljesen világos az, hogy miért akarták/akarják mindig Magyarországot és vele együtt a magyar népet ellehetetleníteni majd elpusztítani a „nálunk nagyobb hatalmak”.
A magyar az ősnép, a kiválasztott.
A mi nyelvünk az ősnyelv, nálunk van az ősi bölcsesség.
Csak néhány szó a magyar nyelvből, amelyek magukban hordozzák a szó és a magyar nép isteni jelentőségét. (A szavakat oda-vissza is olvassuk és értelmezzük!)

Magyarok: Ma – Mag – Ág – Agy – Agya(r) – Ok; Korai – Mag

Magyarok Nyelve: Korai – Mag – Elve

Mindenki: Mind – Én – ki

Az a személyiség: Az a Személy – is – Ég

Az az EGYÉNISÉG: Az az Egy – Én (egyén) – is – Ég

Kettő: Két – Tő

Hírnök: Hír – Nők

Gondolkodom: Gondol – Kód – OM (OM= Teremtő igét, vagyis a Logoszt jelenti, a felfoghatatlan valóságot, minden lét forrását.)

Gondolat: G – Ondó – lat  (ondó= a teremtéssel analóg)

Isten: Te – Én

Teremtő: Te – Terem – Tő – Ő

Szent: Én – Te

Fény: Én

Négy (4): Én – Egy

Neki mindegy (szoktuk mondani):
Neki – Mind – Egy; Neki – Mind – Ég – Egy

Közösülés:
Közös – Ülés (közösség; Istennel való közösséget jelent  Közös – Ég )

Bölcső: Bölcs – Ő

Szerda: Szer – Ad = A Teremtő részt ad magából.

Szeretet: Szer (ami) – Etet; Rész (ami) – Tett

Szerelem: Szer (ami) – Elem; Rész – Elem

Boldog: Dolog

Nőiség: Nő – is – Ég

Örökség: Ő – Örök – s – Ég

Lehetőség: Lehet – Ő – s – Ég

Tizenegy: Tíz – Én – Egy (és csodálkozunk azon, hogy mesterszám?)

Ige: Égi

Valóban ideje lenne már a magyar népnek tudatára ébredni!
Bár hosszú évtizedek alatt az ország vezető személyiségei mindent megtettek azért, hogy az emberek tudatát teljes sötétségben tartsák. Ezeknek a vezetőknek nem volt érdekük, hogy a nép isteni eredetének tudatára ébredjen, hiszen csak addig vezethető és hülyíthető valaki, amíg nem kezd el gondolkodni.
Rajtunk áll – magyarokon – hogy mikor elégeljük meg az országon/országban uralkodó sötét erők hatalmaskodását. Ennek a sok természeti katasztrófának, amelyek  az elmúlt időszakban sújtották az országot, igen komoly oka és mondanivalója van. Soha semmi nem történik véletlenül és csak úgy!
Milyen tragédiáknak kell még történni, hogy gondolkodásra serkentse a magyar embert?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://logoszvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr762414903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kela-bá 2012.10.10. 16:29:50

"Valóban ideje lenne már a magyar népnek tudatára ébredni!"
Bizony-bizony, ideje lenne ! Nem könnyű feladat ez a média ellen áradattal szemben ! "Türelem rózsát terem."
Jó egészséget mindenkinek !

kela-bá 2012.10.10. 16:44:12

Akinek van türelme és a logoszvilág mellet vágyik az értékes szavakra, azoknak érdemes hallgatni ezt :
http://www.youtube.com/watch?=jkODoChB7Mw-Somlósi Lajos a konyháról
Szép napot mindenkinek !
süti beállítások módosítása