onlebecsulesi_erzelmi_konfliktus.jpg
Önmagunk pusztításának egyik leghatékonyabb módszere az önleértékelés.
Az önlebecsülés egyike azon érzéseknek, amely képes a személyiséget folyamatosan a szenvedés állapotában tartani, ezért tökéletesen alkalmas a lassú és fájdalmakkal teli önpusztításra.
Többféle érzelmi konfliktus létezik, a gyökere azonban mindgyiknek a félelem.
Bármilyen jellegű érzelmi konfliktusról is legyen szó, ezek nem két ember közt jönnek létre, hanem az egyén és egy élethelyzet közt, ennélfogva egy adott szituációval, élethelyzettel való megütközést jelent.
Az érzelmi konfliktusokat mindig egy drámai hatású, váratlanul és magányosan átélt esemény váltja ki. Drámai azért, mert megrázó és mélyen érint; váratlan, mert nem számítunk rá; magányos, mert egyedül érezzük magunkat és nem látunk megoldást (kiutat) a problémára.
Csak akkor beszélünk érzelmi konfliktusról, ha e három tényező egyszerre van jelen!

Az önleértékelő gondolatok és érzések igen sokféleképpen mutatkoznak meg életünkben.
A mai ember érzelemvilágát leginkább a félelem és az aggódás irányítja, ugyanis folyamatosan rettegésben és bizonytalanságérzetben él, mert fél attól, hogy hiányt szenved valamiben és aggódik önmaga valamint családja anyagi és érzelmi biztonságáért.
Általános önlebecsülésnek számít, amikor az egyén mentálisan vagy fizikailag alulbecsüli önmagát, haszontalanság, semmirevalóság, kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzete van. Ebből következik az állandó elégedetlenség majd a boldogtalanságérzet.
Idővel az általános önleértékelés súlyosbodik az önbizalomhiánnyal.
Az önbizalomhiányt legtöbbször a mások degradáló kritikája és a csalódások miatt kialakult félelem kelti életre.
Ilyenkor az ember a sorozatos kudarcélmények hatására csalódottá és sértődötté válik, egyre inkább életunt és fásult lesz, hiszen tudatában folyamatosan a negatív élmények vannak felszínen.

Az önlebecsülés legfőbb oka az alapszükségletekkel kapcsolatos biztonságérzet hiányával összefüggő érzés. (Alapszükségletnek számít az étel, ital, szex, otthon, lakhely, szeretet…)
Manapság az ember gondolkodása legfőképpen a „hogyan tudok pénzt teremteni…” kérdés megválaszolására fókuszál.
Az emberek többségére jellemző, hogy a személy az általa birtokolt anyagi javak függvényében értékeli önmagát. Lényeges szempont számára a minőség és a mennyiség valamint nagyon fontos az is, hogy mások mit gondolnak róla. Itt jelenik meg a kisebbségi érzés és a megfelelési kényszer, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
A kisebbségi érzés alkalmával az ember jelentéktelennek tartja magát, mely önelfogadási és önkép kialakítási problémákat okoz. A kisebbségi érzés leggyakoribb viselkedésbeli megnyilvánulása a másokon való uralkodás és az önhittség, gőgösség.

onleertekelesi_konfliktus.jpg

Az effajta önlebecsülés legszembetűnőbb jelei közé tartozik, ha valaki indokolatlanul túlértékeli magát és cselekedeteit. Megalománia és nagyzási hóbort jellemzi a személyt, a külvilág felé magabiztosságot mutat, a valóságban azonban nagyon kevésre tartja magát, ugyanis tele van félelemmel, érzelmileg gyenge, törékeny és sebezhető. Sokat ad a látszatra és mások véleményére.
Az egyén határozatlansága, kisebbrendűségi érzése és megfelelési kényszere miatt túlterheli, túlerőlteti magát azért, hogy másokban jó benyomást keltsen.
A túlvállalás és a nagy teljesítmények hátterében mindig a kisebbségérzet és a megfelelési kényszer áll.
Szintén a kisebbségi érzés egyik feltűnő példája, amikor valaki hatalmas tárgyakkal, eszközökkel veszi körül magát, vagy ellenkező nemű, jóval fiatalabb embertársainál akarja bizonyítani férfiasságát/nőiességét és "nagyságát".
Csak az az ember érzi úgy, hogy lenézik, aki nincsen tisztában valós emberi értékeivel, kevesebbre tartja magát másoktól, azaz nem tudja elfogadni önmagát olyannak, amilyen. Az ilyen személy mások elfogadására is képtelen.

A mai ember hamar elbátortalanodik sajátmagával és képességeivel szemben s ekkor úgy érezi, hogy „valamit nem tudok, nem értek” amit megerősít a „hülye vagyok” megállapítással, létrehozva ezzel az intellektuális önleértékelést.
Az önlebecsülés gyakori érzései közé tartozik a „félrecsúszott az életem… és az örök vesztes vagyok…”, azaz haszontalan és csak teher az ember mások számára.
A pénzhiány valamint a kudarcok és csalódások megtapasztalása miatt minden emberben folyamatosan ott munkálkodik a félelem.
Az önlebecsülés verbális kifejezéséhez nem kellenek nagy szavak vagy körmondatok. A „képtelen vagyok… nem vagyok képes… nem tudom… nem értem…” érzéssel átitatott kinyilatkoztatások azonnal beindítják a személyben az önleértékelő programot, mely az önpusztítás egyik szenvedéssel és fájdalommal teli eszköze.
A tudatlanság és a megértés hiánya elvakít, ezért sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy minden betegség alapja a félelem, ezen belül pedig nagyon sok tünet oka az önlebecsülés.
Saját magunk alulértékelésének következménye például a fej-, nyak, hát, gerinc-, csípőfájdalom valamint a sokak által jól ismert lumbágó és az isiász tünet is. (Erről részletesen ITT olvashat!)
Azok kedvéért, akik komolyan foglalkoznak az egészségük megőrzésével, megjegyzem, hogy minden önleértékelő érzelmi konfliktus a mozgással kapcsolatos szervekre, szövetekre gyakorol hatást ugyanis ez esetben a csontok, izmok, erek és kötőszövetek sorvasztása történik.
Az önlebecsüléssel tehát sorvasztja és szinte ízekre szedi az ember önmagát.

Tudatlanságunk miatt társadalmunkban az önleértékelő érzelmi konfliktusok létrehozása, megélése s következményeinek viselése elkerülhetetlen. A maga módján mindenki megéli az önlebecsülést, még az is, aki holisztikus és spirituális szemlélet alapján igyekszik élni, vagy GNM ismerettel rendelkezik.
A probléma azonban nem az elkerülhetetlenségben rejlik, hanem abban, hogy a megértés hiánya miatt sokan képtelenek a végleges konfliktusmegoldásra.
És ha spiritualitás, akkor muszáj megemlítenem az ész nélküli pozitív gondolkodás hátulütőinek egyikét!
Az önámítós pozitív gondolkodással általában hazugságban tartja az ember önmagát és elfojtja érzelmeit. Az effajta pozitív gondolkodás (hazugság) és a valóság azonban a tapasztalatszerzés útján előbb-utóbb szembetalálkozik egymással, mely garantáltan önbecsülés összeomlást eredményez.

Korunk embere saját félelmeinek és érzelmeinek rabja, vakon elhiszi, amit a külvilág sugalmaz számára: ő soha nem jó úgy, ahogy van.

  • Nem elég okos, mindig tanulnia és fejlődnie kell; a szkeptikus és ateista emberek szerint a diplomák kilószáma adja a tudást, bölcsességet, na és persze az intelligenciát…
  • Nem szép, mert az arcán nincs több kiló vakolat, nem festi a haját, nem csináltat műkörmöt, műszempillát és nem plasztikáztatja szét a testét…
  • Nem csinos, mert sovány vagy kövér…
  • Szegény, mert örök vesztes, vagy nem dolgozik eleget…
  • Munkanélküli, mert nem szeret dolgozni és lusta…

onlebecsulesi_konfliktus_2019.jpg
A legnagyobb baj az, hogy mások rosszindulatú kritikája és a megélt kudarcok, csalódások önmagunkkal szemben is bizalmatlanságra késztetnek, s így nemcsak létrehozzuk az önlebecsülést, hanem egy életen át fent is tartjuk, mellyel voltaképp saját sírunkat ássuk.
Az önleértékeléssel valójában azt fejezzük ki, hogy alkalmatlanok vagyunk valamire, s ez a valami maga az élet.
A mai társadalomban nem nehéz létrehozni magunkban az önlebecsülő érzelmi konfliktust, hiszen amerre csak nézünk és megyünk, mindenhol erre az érzésre vagyunk késztetve.
Önleértékelésre sarkal többek közt a média az alantas reklámjaival és számtalan egyéb műsoraival; az egészségügy, melynek nem az egészség megőrzése vagy helyreállítása a célja, hanem minél több betegség létrehozása s ezáltal a gyógyszeripar virágoztatása; a munkáltatók, akik mesteri módon tapossák és alázzák valamint használják ki az alkalmazottakat; az oktatás, ahol az első perctől kezdve versenyszellemre nevelik a gyerekeket és a szépségipar, aminek minden területe azt sugalmazza, hogy soha ne legyen az ember megelégedve a külsejével.
Néhány példa azon önleértékelést létrehozó félelmeink sokaságából, melyeket kihasználnak a fent említett területek képviselői:
Egész életünket végig aggódjuk amiatt, hogy „mi lesz ha…” nem felelünk meg mások elvárásainak, vagy nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan azt szeretnénk.
Félünk az öregségtől, betegségtől, haláltól, elhízástól, éhezéstől, változástól, csalódástól, vagyonvesztéstől, szegénységtől, sikertelenségtől, munkanélküliségtől, magánytól, vagyis az élet viszontagságaitól. 
Jelenleg az ember legnagyobb problémája az elfogadás hiánya. Nem tudjuk elfogadni önmagunkat és sorsunkat, folyamatosan hadakozunk és elégedetlenkedünk. Állandóan másokhoz hasonlítgatjuk magunkat s az életünket és aggódunk egy olyan jövő miatt, amelyet tudatlanságunkkal a jelenben teremtünk.

MEGOLDÁS?
Sajnos erre a kérdésre nem tudok jól bevált általános módszerrel szolgálni. Ahogy a személyiségek különbözősége miatt ugyanaz az élethelyzet mindenkiből más érzést vált ki, úgy a félelmek és önleértékelések feloldása is egyéni módon történik.
Az ember tudatossága jelenleg nagyon csekély, ezért a külvilág manipulációi irányítják gondolatait, érzelmeit és cselekedeteit. A mai embert nem érdekli az igazság, s a becsület sem jelent számára semmit. Elméjét rabul ejtette az anyagi világ hamis illúziója, ennélfogva csak a hazugságokra és az értéktelen dolgokra összpontosítja figyelmét, személyiségtudatát.
A tudatlanság sötétségében nem vesszük észre saját szépségünket és valódi értékeinket.
Nem ismerjük önmagunkat, nem hiszünk szellemiségünkben, a többség birka módjára, csordaszellemben él s a „tágas kaput és a széles utat” választja, holott erről már Jézus is megmondta, hogy a kárhozatba visz.
Nemcsak az alvó tudatú, hanem a legtöbb spirituális gondolkodású ember sem képes megérteni, hogy tömeges megváltás nincs, ennélfogva kitaposott ösvény sem létezik, az életút, amin végig kell mennünk, nehéz és egyszemélyes!
Amíg nem tudjuk elfogadni önmagunkat és sorsunkat s vakon elhisszük, hogy mindenki különb nálunk, vagy a személyiség kedve szerint megváltoztathatja a lélek élettervét, addig az önleértékelés a következményeivel együtt folyamatosan része lesz az életünknek.
A megoldást a megértés és az elfogadás útján találjuk!
Tudom, hogy jelenleg ez egy igen nehezen járható útnak tűnik, de higgyük el, hogy képesek vagyunk rajta végigmenni és magasztos törekvéseinket idővel siker koronázza!

Szerző: Kevamaria  2019.08.20. 15:21 Szólj hozzá!

Címkék: betegség depresszió fájdalom hazugság szorongás egészség félelem gondolatébresztő igazság fejfájás pánikbetegség migrén isiász gerincsérv gerincferdülés lumbágó csigolyák scoliosis bioenergetika idegbecsípődés gerincfájdalom gerincoszlop hátfájdalom keresztcsont holisztikus filozófia GNM derékfájdalom trapézizom nyakfájdalom érzelmi konliktus biologika biologosz csuklyás izom farkcsont ülőidegzsába gerincmeszesedés önleértékelés önlebecsülés önleértékelő érzelmi konfliktus

A bejegyzés trackback címe:

https://logoszvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4614978782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.