Mint, ahogy minden a világon, úgy az állattartással kapcsolatos gondolkodásunkban és hozzáállásunkban is gyökeres változás történt az elmúlt 20-30 évben. Többféle haszonállatból, kedvtelésből tartott házi kedvencet csináltunk, akik a megkülönböztetett figyelmünk által mára családtagoknak, sőt szinte a gyerekeinknek számítanak.
Egyre több ember vesz magához kutyát, macskát és egyéb fajtájú kisállatot, s mint a gyermeket, úgy babusgatja, dédelgeti és kényezteti a jószágot a „gazdi-szülő”.
A félreértés elkerülése végett már így az elején leszögezem, hogy nem vagyok állat és házi kedvenc ellenes, sőt felettébb magasztos cselekedetnek tartom, amikor valaki otthont ad egy hontalan kisállatnak és élethosszig szeretettel gondoskodik róla. Számomra a kisállattartás bizonyíték arra, hogy a látszat ellenére nem halt még ki teljesen az emberből az önzetlen szeretet.
Ezúttal azonban nem az embert helyezem előtérbe, így eltekintek a kisállattartás pszichológiai hétterének vizsgálatától, mellyel kapcsolatosan azért annyit mégis megjegyzek, hogy egyáltalán nem normális dolog, ha egy fiatal pár gyermek helyett kutyát, vagy macskát tekint közös csemetének, mindemellett saját utódként próbálja nevelni azt.
Tudatlanságunkból adódóan fogalmunk sincs arról, hogy mentálisan és érzelmileg, de főleg a fejlődés tekintetében milyen módon ártunk az „új irányzatú” állatszeretetünkkel az édes, drága, tündi-bündi kedvenceinknek.
Ami engem illet, gyerekkorom jelentős részét töltöttem anyai nagyszüleimnél egy kis faluban, ahol lehetőségem volt nemcsak bekukkantani, hanem a részemet is kivenni a felelős haszonállattartás tevékenységből. Panelban lakóként pedig 18 évig éltem együtt szimbiózisban egy cicával… Ezzel csak arra kívánok rámutatni, hogy van némi jártasságom a régi falusi haszonállattartásban, valamint a lakásban tartott kiskedvenc kényeztetésben is.

Látva a kutya, macska és más kisállat iránt rajongó emberek eltúlzott szeretetét és aggódását, úgy gondolom, hogy ideje holisztikus szemszögből is tisztázni az állatok lelkiségének és fejlődésének a lényegét. Ezenkívül kicsit misztikusra is fogom e témát és bemutatom az állatok angyalát, aki kérésünkre segíthet többek közt kedvencünk gyógyulásában, vagy elkóborlás esetén a hazatérésben is.

ÁLLATI LÉLEK – CSOPORTLÉLEK 
Sajnálatos módon a mai ember önmaga szellemiségével és lelkiségével sincs tisztában, nemhogy az állatfaj csoportszellemének megnyilvánulásával. Hihetetlen butaságokat beszél, és azt hiszi, hogy az állat hasonló individuum, mint ő, csupán az anyag (test) és a gondolkodásmód különbözik. 
Ezen emberi tudatlanságot feltehetően valamelyest kompenzálja az a szeretet és gondoskodás, amit nyújt imádott állatának. 
Kedvencünket általában családtagnak tekintjük, nevesítjük, felruházzuk egyfajta személyiséggel, kényeztetjük, s a magunk módján tanítjuk, ily módon támogatva az adott faj fejlődését.
Az állati szellem növekedését jelentősen segíthetjük e faj tudatának tanulmányozásával és megértésével. 
Nem megyek bele az állat-tudat mélységeibe, csupán az általam legfontosabbnak vélt alapvető princípiumokat szeretném kicsit megvilágítani.

Az állatok nem individuumok, nincsen egyéniesült lelkük, ennélfogva nem egyéniségek.
Az állatoknak csoportlelke van. Mit jelent ez?
Minden állat rendelkezik a fizikai testnél finomabb anyagú tudathordozóval. Ilyen tudathordozó az éteri és az asztrális test, a házi kedvenceknél pedig már van egy nagyon halvány mentális anyagból lévő képződmény is.
Minden csoportlélek (ásvány, növény, állat) egy életáram, ennélfogva az életerők elpusztíthatatlan tartaléka.
Az állati csoportlélek megértésében az alábbi keleti hasonlat sokat segíthet: 
A csoportlélek olyan, mint a vödörben lévő víz. Tegyük fel, hogy a vödörből kiveszünk egy pohárnyi vizet, ez fejezi ki az állat (csoport)lelkét. A pohárban lévő víz tehát pillanatnyilag külön van a vödör vizétől, s a folyadék a pohár alakját veszi fel. 
Képzeljük el, hogy a pohárba beleteszünk egy bizonyos mennyiségű színezőanyagot, így a benne lévő víz egyedi, jellegzetes árnyalatot kap. Ez a színezőanyag jelképezi azokat a tulajdonságokat, melyeket az ideiglenesen elkülönített lélekben a jószág által átélt különböző tapasztalatok kifejlesztettek.
Az állat elpusztulását az szimbolizálja, hogy a pohárból visszaöntjük a vizet a vödörbe. Ekkor a visszaöntött színezőanyag azonnal szétterjed a vödör vizében, s halványan átszínezi azt.
Bármilyen tulajdonságokat is fejlesztett ki életében az ideiglenesen elkülönült lélek, azok el fognak oszlani az állat halála után az egész csoportlélekben, így minden ezután kivett teli poharat szükségszerűen át fog színezni az első pohárból származó anyag.
Több vödör (állatfaj) van, s egyidejűleg nemcsak egy, hanem sok poharat tölt meg az Élet a vödrökből, melynek mindegyike visszahozza az általa kifejlesztett tulajdonság rá eső hányadát a csoportlélekbe. Ekképpen idővel számtalan különböző tulajdonság fejlődik ki minden csoportlélekben, melyek veleszületett „jellemvonásként” és meghatározott ösztönként nyilvánulnak meg azokban az állatokban, akik a csoportlélek kifejeződései.

Minden fajnak és családnak megvan a maga speciális osztálya az általános állati csoportlélekben.
A kutya élete például a farkas, sakál és más kutyafélék formáin át fejlődik, a cica pedig a tigris, vadmacska, leopárd, oroszlán, jaguár és egyéb macskafélék fejlődési útján halad, mindaddig, amíg elérik a legtökéletesebb testetöltést a házi-kutyában vagy macskában. Hasonlóképpen az állati élet más típusainak, pl. a lónak, az elefántnak, a majomnak is szintén voltak korábbi megnyilvánulásai ugyanazon faj vadabb és történelemelőtti formáiban.
Csak a magasabb rendű háziállatok érik el az elkülönült lények állapotát, ami azt jelenti, hogy csupán egy állati alak tartozik a csoportlélekhez. Ilyenkor az állat számára hátrányt jelenthet az ember túlzott szeretete, ugyanis lehetséges, hogy az állat fejlődése nem egészséges, hanem erőltetett módon történik, melynek eredménye az, hogy a jószág egyéniesülése a kellő idő előtt felgyorsul. Az a legjobb, ha kedvencünket természetesen engedjük fejlődni, s nem erőltetjük mesterségesen, hogy készen álljon az egyéniesülésre. 
Az állat későbbi individuummá válásához feltétlenül szükséges az emberrel való szoros kapcsolat.
Az ember érzelmei és gondolatai ugyanis állandóan hatnak az állatra, melyek emocionálisan és értelmileg egyaránt magasabb fokra emelik őt. Az állat, ha jól bánnak vele, odaadó és egyfajta vonzalmat bontakoztat ki ember-barátjával szemben, ezenkívül értelmi képességeket is kifejleszt azáltal, ahogy megpróbálja megérteni gazdáját és felfogni kívánságait.
Az, hogy egy lényt az állatvilágból véglegesen az ember világába emeljen az Élet, azaz legközelebb, már emberként szülessen, csak bizonyos fajta állatoknál történik meg (pl. kutya, macska, ló, majom, elefánt).

Összegezve: Minden jószágban megvan az állati egyedi szellem és annak a fajnak a csoportszelleme, amelyhez tartozik. A csoportszellem arra törekszik, hogy érintetlenül megőrizze birodalmát az általa irányított faj vérében.
Az állatokat csoportlélek élteti. Az állati lélekközösségnek minden egyes életegysége, amikor a földön valamely szervezetben megjelenik, magával hozza a csoportlélek által alkotott, s időközben elpusztult szervezetek tapasztalatainak összességét.
Minden állat, amikor halála után visszatér a csoportlélekbe, hozzájárulásként beszolgáltatja mindazt, amit a környezethez való alkalmazkodás révén, mint tehetséget megszerzett.
Az egyéniesülés, amely egy lényt végképp kiemel az állati birodalomból az emberibe, csak bizonyos fajta állatok esetében történhet meg. Az individuummá válás kizárólag háziasított állatoknál, de még azok közül sem minden fajtánál fordul elő.
Fontos megérteni, hogy amikor a szeretett cicánk vagy kutyánk jobblétre szenderül, akkor nem kel át semmilyen szivárványhídon, és nem kerül semmilyen kutya vagy macska mennyországba, sőt angyallá sem válik. 
Szeretett jószágunknak az elvesztését úgy célszerű fölfogni, hogy ideiglenesen különvált és elkülönült lény volt, aki befejezte evilági életét – elvégezte „küldetését” – és visszatér, majd feloszlik a csoportlélekben.

ÁLLATEGÉSZSÉGÜGY, ÁLLATGYÓGYÁSZAT
Nem tudok szavak nélkül elmenni azon tapasztalásaim mellett, melyeket az állategészségüggyel és a spirituálisan gondolkodó gazdikkal kapcsolatosan észleltem az elmúlt évek során. 
Úgy vélem, hogy spiritualitás és "megvilágosodás" ide vagy oda, még a magukat haladottabb szellemiségű embernek képzelt kisállattartók is simán besétálnak a gyógyszeripar által irányított egészségügy csapdájába, s nem látják, hogy az állatorvosok legtöbbje nem hivatástudatból, illetve az állatok iránti szeretetből lett orvos, hanem csupán a pénzért, hiszen ez napjainkban egy igen jövedelmező üzletág. 
Az állatorvosok tisztában vannak azzal, hogy a szerető gazdi az utolsó fillérjét is odaadja, csak kedvencét gyógyulva, egészségesen lássa. Ezt a vezérelvet kihasználva, a gyógyászati kezelések díja gyakran eléri a pimaszul hatalmas összeget. 
Saját tapasztalat, hogy sokszor fogalma sincs az orvosnak arról, hogy mi baja a jószágnak, a pszichoszomatikus kifejezés pedig eszébe sem jut. A holisztikus gondolkodást az orvos hírből sem ismeri, holott a jószág krónikus tünete(i) esetén összefüggés van az állat és az ember megbetegedése közt.
Ha mást nem, hát ad néhány szteroid injekciót az állatnak, ami ugyan elnyomja a tünetet egy kis időre, de nem jelent megoldást. A mellékhatások pedig kit érdekelnek, majd a veseelégtelenséget és az egyéb más szteroid által okozta tünetet is elkezelgeti jó pénzért, miközben kínozza az állatot s vele együtt a gazdáját is.   
A pánikban levő gazdik legtöbbje képtelen a gondolkodásra – legyen az hétköznapi, vagy holisztikus szemléletű – és vakon megbíznak az állatorvosban, elvégre a Dr. napjainkban sokak számára az Atyaúristent és a megkérdőjelezhetetlent jelenti.
Nos, én nem így látom! 
A bioenergetika és a GNM tanulmányozója és alkalmazójaként biztosan tudom, hogy a holisztikus gyógyászat az állatoknál is működik. 
Ahogy az embereknél, úgy az állatok esetében is jól funkcionál a természetgyógyászat, mely a betegségek leküzdését a szervezet öngyógyító képességével igyekszik elérni. Persze a naturális gyógymódok mellett alkalmazhatunk mérgező anyagok nélküli, természetes alapanyagokat tartalmazó szereket is. (Jómagam is használtam ilyen „csodaszert” a cicámnál, aki több, mint 18 szeretetteljes év után tért vissza a csoportlélekhez.)
A kérdés csak az, hogy a gazdi kiben, s miben hisz és a hite mennyire stabil?
Mivel kiskedvencünk szimbiózisban él velünk, ezért az állat egészsége nagymértékben függ az ember gondolkodásától, érzelmeitől, természetétől és a kettőjük közti emocionális kötődésektől.
Természetesen vannak olyan esetek, amikor csak az orvos tud segíteni az állaton, ilyenkor feltétlenül igénybe is kell venni a szolgálatát.

ÁLLATOK ANGYALA
Kedvenceinkkel kapcsolatosan kérhetjük a fizikai világban szabad szemmel nem látható lények segítségét is. 
Ilyen legfőbb segítségnyújtó az állatok angyala, Komutiel, akinek az egész állatvilág a védelme alatt áll. Hívható például vadgondozással, állattenyésztéssel, állategészségüggyel, állatpszichológiával és állatvédelemmel kapcsolatosan. 
Az elmúlt 18 év során jómagam is többször kértem Komutiel támogatását.
Egyebek mellett segített abban, hogy az egykor éjjel hiperaktív macskám megértse, hogy nálunk az a szokás, hogy éjszaka alszunk, nappal tevékenykedünk, melybe természetesen a játék és a gazdi-anyu levadászása is belefér. 
Akkor is számíthatunk rá, ha elszökött vagy elkóborolt drága négylábúnk, ugyanis, ha a gazdi megtanulta a kedvence ilyen jellegű elvesztésének leckéjét, s a tanulságot is levonta az esetből, akkor kérésre Komutiel biztos, hogy haza fogja vezérelni az állatot. 
Több esettörténetem van arra vonatkozóan, hogy az elszökött kutya gazdája a tanácsomra kérte Komutiel segítségét, majd 1-2 napon belül megkerült az állat.
Az angyal hívható az állat betegségével vagy műtét utáni lábadozásával kapcsolatosan is.
Az angyali közbenjárásról azonban tudni kell, hogy hívás (kérés) nélkül ez az entitás nem avatkozik be az életünkbe.
Komutiel megszólításakor nem kell nagydologra gondolni! 
Elég, ha gyújtunk egy szál fehérgyertyát, s közben azt mondjuk, hogy „Hívlak téged Komutiel angyal, ki az állatok védelmében vagy illetékes!” Mindezek után saját szavainkkal elmondjuk, hogy miben kérjük a segítségét.
Nem könyörgünk, nem hízelgünk, és nem korlátozzuk azzal az angyal tevékenységét, hogy meghatározzuk, milyen módon segítsen! Kérésünk befejezéseként megköszönjük a segítségét és már csak annyi a dolgunk, hogy figyelünk a jelekre és a benyomásainkra s ezekre hagyatkozva cselekszünk.
Az Univerzumban, amelyben élünk egy angyaltól való segítségkérés hívásnak számít. Az univerzális törvényeknek pedig az egyik legfontosabbika, hogy a hívásra kötelező választ adni. 
Minden hívás, amely tiszta szívből jön, megkapja valamilyen formában a választ és a kért segítséget is!

ELENGEDÉS
Ideje lenne végre felfogni, hogy ebben a világban minden múlandó, s az ittlétünk véges.
Ahogy az ember, úgy az állat is halandó, szeretteink elvesztése pedig mindig fájdalmas és nehéz pillanata az életünknek.
Már az is nagy gyötrelmekkel jár, ha kisbarátunk magától dönt úgy, hogy hazatér Teretmtőjéhez, az pedig végképp rendkívül emberpróbáló, amikor a gazdinak az altatás mellett kell döntenie azért, hogy kedvence ne szenvedjen tovább a betegségtől.
Tudom, hogy nem lehet szavakkal kifejezni azt az érzést, amikor a szeretett kisállatunktól végső búcsút kell venni. A vigasztaló szavak sem érnek sokat, hiszen ilyenkor semmi sem tudja enyhíteni a gyászt és a pillanatnyilag érzett fájdalmat, s szomorúságot.
Én azért bízom benne, hogy a megértés ebben az esetben is ad némi megnyugvást az érintetteknek!

Amikor eljön szerettünk e világból való kivonulásának ideje nem érdemes a halál útjába állni. Egyrészt, mert nem tudjuk megakadályozni az elmúlást és a befejezést, másrészt pedig meg kell érteni és el kell fogadni, hogy ha menni kell, hát menni kell, az időhúzással csupán az állat és önmagunk szenvedését növeljük meg.
Az eltávozni készülő imádott állatunk érdekében szintén kérhető Komutiel, sőt Azrael a halál arkangyalának a segítsége is. (Azrael)
Amikor elköszönünk négylábú barátunktól (élettársunktól), köszönjük meg neki és a csoportlelkének, hogy életünk része volt, s legyünk hálásak mindazért a szeretetért és élményért, amit kaptunk tőle. Az angyalokat pedig kérjük meg, hogy szeretettel vezessék vissza a csoportlélekbe.
Bármilyen nehéz is, engedjük haza szerettünket, ne ragaszkodjuk hozzá! A csoportlélektől elkülönült lényt ne kössük ehhez a világhoz, had vigye és ossza meg a tapasztalatait – mely feltehetően arról is szól, hogy van még szerető, gondoskodó és jó ember ezen a világon, akitől emberséget lehet tanulni – a csoportlélekkel!

Látva a mai háziasított állatokat, gyakran eltűnődöm azon, hogy Isten nagyot alkotott, amikor őket teremtette. A mai emberiséget elnézve viszont sokszor komoly kétségeim vannak afelől, hogy az ember lenne a teremtés koronája.
Ne bántsuk az állatokat, szeressük és vigyázzunk rájuk, mert Isten azért bízza ránk a gondozásukat, hogy tanuljanak tőlünk, mi pedig örömünket leljük bennük.