2022 A CSALÓDÁS ÉS A SZENVEDÉS ÉVE
Újabb évet tudhatunk magunk mögött, melyre úgy vélem, hogy a legjobb indulattal sem lehet azt mondani, hogy boldogságot és jólétet hozott a népünk számára. A 2021-es esztendő mintha kissé megkongatta volna néhány ember fejében a vészharangot, többen elkezdtek ébredezni s talán mozgolódni is.Szemmel…
AZ ÁLLATOK LELKISÉGE NEVÉBEN
Mint, ahogy minden a világon, úgy az állattartással kapcsolatos gondolkodásunkban és hozzáállásunkban is gyökeres változás történt az elmúlt 20-30 évben. Többféle haszonállatból, kedvtelésből tartott házi kedvencet csináltunk, akik a megkülönböztetett figyelmünk által mára családtagoknak, sőt szinte…
2020 A MUNKA ÉS A MEGPRÓBÁLTATÁSOK ÉVE
Ismét gazdagabbak lettünk egy évnyi tapasztalattal! 2019-ben learathattuk azon törekvéseink gyümölcseit, melyek megilletettek bennünket. Mozgalmas és anyagias esztendőt tudhatunk magunk mögött, melyben figyelmüket sokan továbbra sem a valódi értékekre irányították, hanem csak a haszontalan dolgokra…
2017 A KEZDET ÉVE
A 2016 sokak számára az elengedés, lezárás/befejezés és az ezzel járó szenvedés és megpróbáltatás éve volt. Ebben az esztendőben a kilences (2+0+1+6=9) szám nem éppen könnyed és egyszerű energiáját tapasztalhattuk meg erőteljesen a világban. Nagy kihívást jelentett ez azoknak, akik nehezen viselik a…
BIOENERGETIKA ÉS A GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY
Írásaimban már több betegség lelki hátterét is összefoglaltam így segítve az érintettek gyógyulását. Leginkább azon tünetek megértetésére törekszem, amelyek tömegesen vannak jelen világunkban és sok ember szenvedését okozzák. Jó ideje foglalkoztatnak a miértek és hogyanok a betegségek kialakulásával…
A FEJFÁJÁS ÉS MIGRÉN LELKI OKAI
Egészségünk megőrzése sokkal egyszerűbb, mint azt sokan gondolják, mégis napról-napra növekszik a beteg emberek száma. Mi ennek az oka? A válasz egyetlen szó: a tudatlanság. Számtalan, magát kiemelkedően okosnak és értelmesnek tartott ember küszködik betegségek tömkelegével, ami nem éppen a magasan…