TURÁNI ÁTOK
2011. szeptember 22. írta: Kevamaria

TURÁNI ÁTOK

VALÓBAN EL VAN ÁTKOZVA MAGYARORSZÁG?

turani_atok_2021.jpgNépünk emberi tulajdonságait vizsgálva az a következtetés vonható le a tanulmányozó által, hogy a magyar ember irigy, tolvaj, bosszúálló, két/sokszínű, korrupt, rosszindulatú, egoista, pénzéhes személy, s ennek egyenes következménye az, hogy Magyarország lakosságából hiányzik a szeretet és az összetartás.
Ne szépítsük a dolgot, ez a megállapítás jelenleg valóban helytálló országunk polgárainak többségére nézve.
A mai magyar lakosság nagy része valóban személyiségközpontú, önző érdeket képviselő egyénekből tevődik össze. Az emberek elméjét, s vele együtt a gondolkodását és érzelemvilágát teljesen elvakította a pénz, és a hatalomvágy. Nagyon sokan odáig süllyedtek, hogy e két dologért bármire képesek. Már nem számít a vérrokonság szülő vagy testvér, és nincs jelentősége a barátságnak vélt érzelemnek sem. Gyerek gyilkolja a szülőt, szülő öli a gyermekét, a barát (álbarát) pedig az első adandó alkalommal elárulja a legjobb barátjának nevezett személyt.
A magyar nép immár több mint 1000 éve él szenvedésekben és megpróbáltatásokban bővelkedve, melyek okát a turáni átok keletkezésére és hatására vezetik vissza. Népünk 1000 éves történelmére visszatekintve (leginkább csak ennyit ismerünk belőle) főleg napjainkban tűnhet úgy a legjobban, hogy nemzetünket átok sújtja.
Nem vitás, hogy országunk komoly bajban van, és most nem az anyagi helyzetére gondolok, hanem nemzetünk tudatállapotára.
Sokan a turáni átok hatásának tudják be az országban uralkodó gyűlölködést és széthúzást, hiszen valamire rá kell fogni, hogy miért utálják az emberek egymást.
A turáni átok története és lényege – mint nagyon sok minden másé is – félre van magyarázva, el van torzítva, s mindez az egyház számlájára írható (erre a későbbiekben még visszatérek).
Néhány kérdés, amin érdemes elgondolkodni:
Mi az átok és kire van hatással?
Miért keletkezett a turáni átok?
Kinek és miért állt érdekében, hogy megátkozza a magyar nemzetet?
Ki és miért akarja elpusztítani a magyarságot?
Az áruló István király miért szent?
Augusztus 20-án kinek az államalapítását (államát) ünnepeljük – Istenét, vagy a Sátánét?
Antikrisztus, avagy VICARIUS FILII DEI?

TURÁNI ÁTOK
A turáni átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az ázsiai-tó környéki Turáni-alföldről kapta a nevét.
Ősi magyar legenda, több változata elterjedt, azonban mindegyikben közös az átok, amelyet állítólag a táltosok küldtek a magyarságra.
Maga az átok egyesek szerint így szól:
„Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele.  A magyarok között széthúzás, ellenségeskedés 1000 éven át tartson.”
Más források szerint addig tartson az átok, amíg Hunnia (Magyarország) a római egyházat követi.

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mit nevezünk átoknak!
Az átok gonosz szándékkal tett eskü és fohászkodás, ami tudatosan a lélek elfojtására irányul. Ez egy olyan negatív minőségű program, amelynek az a célja, hogy a megátkozottat teljesen elszakítsa a lelkiségétől, ezáltal attól a Teremtői Tervétől, amelynek okán leszületett a földre. (Teremtői terve nemcsak az embernek van, hanem közösségeknek is pl. városnak, nemzetnek stb.)
Az igazi átok profi munka, mert kódolva és általában rejtve van, nehogy könnyen megtalálható legyen.
Az átok tehát ROSSZ SZÁNDÉKÚ AKARAT RÁKÉNYSZERÍTÉSE egy személyre, embercsoportra, vagy akár egy nemzetre.
Az átkot nem lehet senkiről sem levenni, sem megszüntetni! (Aki azt állítja magáról, hogy ezt meg tudja csinálni – bőséges fizetség ellenében – az csaló és hazudik.) Legjobb esetben is legfeljebb enyhíteni tudja az átok hatását az, aki létrehozta.
Csak olyan embernél van hatása az átoknak, aki személyiségtudatú, vagyis legfőbb emberi tulajdonságai közé tartozik az önzőség, gyarlóság, kapzsiság, hitetlenség, irigység, gonoszság stb.
Csak a személyiség átkozható, a lélek átkozhatatlan ezért az átok elleni egyedüli védekezés az, ha a személyiséget a lélek szintjére emeljük. (Mellesleg megjegyzem, hogy a mai ember a lélektudatosságtól még igen messze áll.)

Hogyan és miért keletkezett a turáni átok?
A magyarság őshazájáról és ősvallásáról hiteles forrás híján igen keveset tudunk. Ezekből az időkből többek közt annyi információ mégis megmaradt, hogy szabad vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart.
A magyar ősnép vallása az egyistenhit elve köré épült. Őseink tudták, hogy bár Istent sokféleképpen nevezik mégis EGY-et jelent, mert minden látható sokféleség mögött az EGYSÉG (Egy-s-ÉG) van, ami minden láthatót és láthatatlant, megnyilvánultat és megnyilvánulatlant átölel.
A magyarok ismerték a keleti és nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet, valamint más kisebb vallásokat és tiszteletben tartották mindenkinek a hitvallását.

Miért pogány a magyar?
Az eltorzított értelmezés szerint az ősmagyar azért volt pogány nép, mert Istentelen, hitetlen és a kereszténység ellentétét hirdette. Ez megint csak az egyház álláspontja és vakítása volt, mert a pogányság legáltalánosabban politeista, azaz a többistenhívő vallások elfogadását jelenti nem pedig a hitetlent vagy megkereszteletlent.
Nyelvészeti bizonyítékok igazolják, hogy „pogány” kori szókincsünkkel megnevezzük a kereszténység világát és a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Biblia lefordítható. Ez pedig bizonyíték arra, hogy az ősmagyar hit nem állhatott messze a kereszténységtől.
Isten neve is ősmagyar szó, bármilyen nehéz is ezt elfogadnia a magyarság elnyomására és kiirtására törekvőknek.
Az ISTEN szó két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: a sumér ISTÁR, a vizek, a lélek és a termékenység istennőjének, és a sumér ENLIL, az ég, a föld és a világűristenének nászából született a világ.
Isten maga az élet, az EGY, aki a sokféleségeken keresztül nyilvánul meg. Semmi sem létezhet őnélküle! Ez volt az alapelve a magyar ősvallásnak, melyből minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét.
A Táltosok megértették az emberekkel, hogy mindegy, melyik vallást veszik magukra, mert ha Isten nevét mondják, a világmindenség erejével töltekeznek fel.
A Táltosról (TAL-TUS) tudni kell, hogy az ősi tudás tudója, az ősmagyar tudás tudója, vagyis szellemi spirituális vezető. Nagyon fontos feladatuk (jelenleg is), a magyar hagyomány ápolása, fenntartása.
Táltosaink tudták, hogy az ősmagyar vallás minden más hit alapja, ebből alakultak ki a nagy egyházak, amelyek azonban letértek Isten útjáról.

A turáni átkot kiváltó ok:
Népünk évezredes balsorsának kezdetét István király 1000-ben kiadott rendeletéhez kötik, ugyanis a feltételezések szerint a turáni átok e rendelet keletkezésének és végrehajtásának következményeként jött létre.
Rómában a mindenkori pápa tisztában volt(van) azzal, hogy az ősmagyar vallás minden más hit alapja és félteni kezdte az „Isten nevében” elferdített, félremagyarázott, népbutító, sátáni eszméket terjesztő és tanító megszervezett és jól működő világbirodalmat.
Tudta, hogy a magyarok az igaz hit őrzői és bármikor leleplezhetik a sátáni igéket hirdető hatalomra és uralkodásra törekvő egyházat. Ezért szüksége volt a pápaságnak egy olyan személyre, akit kedve szerint irányíthat, de ugyanakkor úgy tűnik, hogy a magyar nép érdekeit képviseli. Ez az ember István (Vajk), Géza fejedelem fia, aki árulással, gyilkossággal, Germán szuronyok és Római aranyak által emelkedett trónra, majd ebül szerzett hatalmát véres leszámolással (népirtással) szilárdította meg.

A testvérgyilkos, népirtó és áruló István Kr.u. 1000-ben a következő rendeletet adta ki:
„… a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak… Továbbá a templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek…
Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”

Mint látható, István törvényei azt a célt szolgálták, hogy a magyarság eredettörténete teljes mértékben megsemmisítésre kerüljön, és azt hazudja a világnak, hogy népünk mindössze 1000 éves múlttal rendelkezik.
(Ilyen teljes kultúrát eltüntető gondolata még Adolf Hitlernek volt… Érdekes, hogy Hitlert megveti a világ ezért, Istvánt pedig szentté avatta.)
István eme rendeletének végrehajtásakor nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de a hagyományaikat, értékrendjüket, történelmüket és eredetüket is. Ezek nélkül pedig nincs és nem is lehet jövője egy nemzetnek.
Tehát a turáni átok kiváltó oka az volt, hogy a magyarság eredettörténetét és vele együtt kultúráját, hitét, őstudását meg akarta semmisíteni az áruló István, aki a Római pápaság parancsait hajtotta végre.
Mindezek után az egyház kezeit mosva kitalálta, hogy a legyilkolt több ezer magyar főpap (gyógyító és történetíró, Sámán és Táltos), aki egyébként őrzője volt a felbecsülhetetlen értékű több ezer éves iratoknak, látva ősi rovásírással írott könyveik elégetését, társaik tömeges kivégzését megátkozta a magyar nemzetet.
Akár meg is átkozhatták volna, hiszen a tudásuk és a hatalmuk meg volt hozzá.
Csakhogy… ezek a szellemiségben emelkedett Táltosok és Főpapok, akik az ősvallás őrzői és ismerői voltak, nagyon jól tudták, hogy a magyar az ősnép, annak az Ősnek a népe, aki a mindenség Teremtője, Ura, Istene.
Ősnép = Ő – ŐS – ÉN – s – ÉG
Mindenség = MIND – ÉN – s – ÉG
A MAGyar ember MAGjába az érdek nélküli szeretet által képviselt bölcsesség és tudás van bekódolva.
Az a történet, miszerint az ősmagyar nép spirituális tanítói hozták létre a magyarság elleni turáni átkot, több kérdést is felvet a gondolkodó ember elméjében:
A legfontosabb kérdés az, hogy a szellemiségben emelkedett spirituális vezetők, akik csakis az isteni szeretetet és bölcsességet árasztják ki magukból, miért átkoznák meg saját népüket?
Látván a népirtást, a rettegésben élő embereket és a pápaság azon törekvését, hogy a magyarság eredettörténete még a föld felszínéről is eltűnjön, miért a nemzetet átkozták volna el a bölcsek és nem a gyilkosokat?
Rendkívül sok ellentmondást vélek itt felfedezni!
Az érdek nélküli szereteten alapuló bölcsesség, hogy fér össze a rossz szándékú átokkal?
Szeretet + Bölcsesség = Átok????
Ki akarja velünk elhitetni ezt a hamis eszmét? Ki tanítja évszázadok óta, hogy Isten azt mondta az embernek a paradicsomban, hogy „a jó és a gonosz tudásának fájáról NE egyél…”, holott az eredeti szentírásban úgy szól ez a rész, hogy „EGYÉL…”
Isten azt akarja, hogy a teremténye buta és tudatlan legyen? Nem, ez nem a Teremtő akarata, hanem az egyházé és az égisze alá tartozó „igehirdetőké”, hiszen amíg valaki tudatlan és nem gondolkodik, addig elhisz mindent, amit mondanak neki, tehát orránál fogva vezethető.
Amíg vakhitű az ember, csak addig uralható!

Az elmúlt 1000 évben itt az átkozódó fél az egyház volt és nem az ősi magyar vallás tanítói.
Mióta a keresztény vallás létezik, azóta hihetetlenül nagy szerep jut a papságnak. Koldus és király egyaránt mindig is kiszolgáltatott volt a papok rendeleteinek. Ők „élet-halál” uraiként döntöttek földrészek, országok, fejedelmek és alattvalóik sorsa felől. (A történelem elegendő bizonyítékot szolgáltat ezek igazolására.)
Feltette már valaki a kérdést magában, hogy KI, MIKOR, és HOL hatalmazta fel az egyik embert, hogy a másik bírája legyen szellemi, lelki vagy fizikai téren?
Miért foglalkozott és foglalkozik ma is a pápaság hatalmi kérdésekkel?
Miért nevezi magát a pápa „Isten fiának helytartójának”, azaz VICARIUS FILII DEI-nek?
Az egyház már régen rájött, hogy nem Krisztus követése a „jó üzlet” számára, hanem a lelkek gúzsbakötése. Ha fizet a hívő, akkor minden bűne alól feloldozzák.
Az egyházi porhintés közé tartozik többek közt: „A  jókedvű adakozót szereti az Isten…”  –  ha adsz  (fizetsz) jó ember vagy, ha nem adsz, akkor büntetésből a pokol fenekén fogsz szenvedni…

Visszatérve a turáni átokhoz, képtelenségnek tartom, hogy az ősmagyar Táltosok, Főpapok megátkozták volna saját népüket.
A turáni átok nem a népre irányult, hanem arra az egyénre (egyénekre), aki a magyar embert az emberségében, szabadságában (hitében, kultúrájában, értékrendjében, szabad akaratában stb.) akadályozza, korlátozza.
Mindezek tekintetében most el lehet gondolkodni azon, hogy a rendelkezésünkre álló történelmi leírások alapján hogyan jártak azok, akik le akarták igázni népünket!  Továbbá azon is el lehet elmélkedni, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az az ember, aki átkozottnak gondolja és érzi magát? (Egyszerűbb mindig a környezetet hibáztatni és a felmerülő problémák miatt bűnbakokat keresni, mint gondolkodni és önismeretet gyakorolni. Gondolkodás és tudás nélkül akár átkozott is lehet a személy, hiszen átokként is fel lehet fogni a tudatlanságot.)

AUGUSZTUS   20.
Piros betűs ünnep a naptárban, a valódi történetét ismerve azonban leginkább gyászkeretes napnak nevezném.
Minden évben nagy tűzijáték kíséretével megünnepeljük az augusztus 20.-át, amelyet hivatalosan „államalapítás” ünnepének neveznek. De mondják Szent István és új kenyér ünnepnek is.
Az már köztudott, hogy István minden volt, csak szent ember nem…
Megölette saját testvérét (Koppányt) azért, hogy ő legyen az uralkodó. Német katonákat csődített a magyar honba, akiknek segítségével hatalomra emelkedett. Nem volt elég, hogy a katonák mészárolták a magyarokat, hanem még idegen vallást is kényszerítettek az évezredes magyar vallás helyére. A felháborodott magyar törzsfőket, az ősi magyar vallás papságát, sőt a saját családtagjait is megkínzó és lemészároltató Vajk így lett „dicsőséges”, később pedig „szent” király.
És ennek az embernek a „munkásságát” ünnepli a magyar nép pompázatos tűzijátékkal (szó szerint nagy dérrel-dúrral) minden év augusztus 20. napján.
Debrecenben még virágkarnevált is rendeznek ennek az ünnepnek a tiszteletére. Nem véletlenül nevezik a várost „Kálvinista Rómának”…
Vajon kinek köszönhetjük az augusztus 20-ai ünnepet? És ki avatta Istvánt szentté?
Hát persze, hogy az egyház műve ez is!
Augusztus 20.-át az 1083-as szentté avatáskor VII. Gergely pápa jelölte ki szent ünneppé.
Külön kultusz tárgyává vált István jobb keze, melyet szintén az egyház szentesített, ezért nevezik „Szent Jobb”-nak. Mellesleg megjegyzem, hogy a jobb kéz (ha az ember jobb kezes), akkor a „kivetítő” kéznek számít, ami azt jelenti, hogy a személy pozitív vagy negatív energiáit sugározza a világ felé. (István tetteit ismerve azt hiszem, hogy nem kérdés a kisugárzó energia minősége.)
István halála után a magyarok ősi szokás szerint, mint árulónak, levágták a jobb kezét.
Később a mumifikálódott kézből Róma (Vatikán) csinált ereklyét, s lám így lesznek az árulókból szentek!
És ezt, az árulást szimbolizáló jobbot nemzeti ereklyeként, körmenetben hurcolja az egyház minden évben augusztus 20.-án Budapesten, kis hazánk fővárosában.

VICARIUS  FILII    DEI
Az előzőekben már tettem említést erről a latin szövegről. Úgy gondolom, hogy érdemes egy kis figyelmet szentelni e szöveg jelentéstartalmára, mert sokat elmond arról a személyről, aki ezt az írást „magán viseli”.
A pápai korona (tiara, sisak) felirata ez, jelentése pedig „Isten fiának helytartója”.
Mi magyarok leginkább úgy mondjuk, hogy „Isten földi helytartója”.
Napjainkban azonban már nemcsak a pápa gondolja úgy, hogy ő az „Isten földi helytartója”, hanem az egyházi személyzethez tartozó papság is (sőt lassan már a politikusok is).
Mit jelent a VICARIUS FILII DEI?
Kire, vagy mire utal ez a felirat?
Egyes magyarázatok a „Fenevadat”, vagyis a Sátánt a Vatikán lényegével, vagy a pápák személyével azonosítják, amelynek magyarázatát a pápai korona feliratával és az egyház mindenkori tevékenységével támasztják alá.
Mi ennek az oka?
Az egyik ok az, hogy a történelemből ismerjük az egyház szerepét és tudvalevő, hogy mindig a hatalmi kérdések foglalkoztatták elsősorban. A hatalom megszerzése és megtartása érdekében az egyház szinte bármire képes – így volt ez régen, és így van ez ma is.
Az egyház a hívőknek nem az Isten felé vezető utat mutatja, hanem az isteni igék eltorzított magyarázatával a sátáni eszméket tanítja.
A vakhitű és gondolkodni nem akaró emberek pedig szinte isszák a torz és hazug tanításokat és így orruknál fogva vezethetőekké válnak.
A „minden szentnek maga felé hajlik a keze” porhintés tökéletesen példázza az egyház demagógiáit.
A másik ok az, amiért a pápát és felépített birodalmi rendszerét a „Fenevad” lényegével azonosítják, hogy ha a numerológia értelmezése szerint a felirat azon betűit, amelyeket római számként olvashatunk, összeadjuk, az eredmény éppen 666 lesz.
VICARIUS FILII DEI – V + I + C + I + V + I + L + I + I + D + I = 666
(Az U és a V betűk ugyanazon számértéket képviseli a latinban.)
A 666-os szám a Bibliában a „Fenevad” jele, száma, akit Antikrisztusnak vagy Sátánnak is neveznek.
Más magyarázatok szerint a „Fenevad” az ökumenizmus jelenségére utal, mely olyan belakott földet jelent, amelyből az „egyházak összessége” keletkezett.
Az ökumenizmus Újszövetségi írásmóddal írva: OIKOYMENA – melynek számértéke szintén 666.
Az Antikrisztus szó olyan valakit jellemez „aki a felkent helyére ül” (az anti: helyett, és a crio: felken kifejezésekből).
Más szavakkal az Antikrisztus Krisztus állítólagos helytartója  (pontosan az, aminek a pápa és a papság tartja magát).
A modern értelmezés szerint a 666-os számmal ábrázolt Antikrisztus az a személy, vagy inkább megszemélyesített lény, aki Krisztus tanításai ellen tevékenykedik.

Mivel a Karma (ok-okozat) Törvényét kivételesen még az egyház is elismeri – ki mint vet, úgy arat – ezért lassan elgondolkodhatna az egyházi elöljáróság azon, hogy ők vajon mit fognak aratni, amikor eljön az ideje!
Ha az egyház tanítását tekintem (csak most) vezérelvnek, akkor nem hinném, hogy a mennyek országának kapuja tárva-nyitva lesz a sátáni eszméket hirdető egyházi képviselők előtt.

Csak érdekességképpen nézzük meg, hogy az ANYASZENTEGYHÁZ szóban milyen értelmes szavak találhatók meg, amelyek remélem, hogy további gondolkodásra késztetik az olvasót.

ANYASZENTEGYHÁZ
Anya – Anyag; Agy – Agya – Agyat – Agyát;
Át – Ág – Ágaz;
ENSZ – Enyhe; Egy (Égy= égi); Én;
Hány – Hányan – Hányat – Hányt; Ház - Háza; Haza;
Nyest – Nyes; Ne; Nász;Szenny – Szennyez; Száz – Százan; Szán;
Tan; Te; Tesz;

A magyarok Istene áldjon meg mindenkit!

letiltasrol_tajekoztatas.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://logoszvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr583245768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cinnamal 2012.05.20. 23:11:49

Jó volt olvasni ezt az érdekes írást, de van néhány dolog amivel nem értek egyet.
Először is a Biblia hiteles, hitelesebb mint bármely más könyv a Földön, nincs még egy ilyen könyv, amiről ennyi másolat lenne, amikor 1947-ben megtalálták a Holt-tengernél a kumráni tekercseket, amelyek Krisztus előtti korból származnak, teljes megegyezést találtak a mai Biblia szövegével. A bizonyítékokat a végtelenségig lehetne sorolni.Így alaptalannak tartom azt, hogy a Bibliában az lenne, hogy egyél a fáról. Teljes mértékben ellentétben állna a Biblia többi részével is. Természetesen Isten nem a tudományokat ellenzi, a jó és a rossz tudásának fája az más dolog teljesen.
A másik rész amit idéztél a jókedvű adakozóról szintén sántít egy kicsit. Lehet, hogy az egyház félremagyarázta, el tudom képzelni nagyon is, de ez valójában azt jelenti, hogy akkor adj Istennek, ha jókedvűen tudod tenni, hálából. Ha nem, akkor ne adj. Ilyen egyszerű jelentése. Nem azt jelenti, hogy csak a jókedvű adakozót szereti Isten.
A számmisztikát kicsit belemagyarázottnak érzem, erről a 23-as szám című film jut eszembe, ahol mindenhol sikerült kihozni a 23-at valahogy. Természetesen nem a katolikus egyházat akarom védeni, szörnyű dolgokat tettek és tesznek emberek Isten nevében,

Cinnamal 2012.05.20. 23:21:42

nagyon is elítélendő dolgok ezek, de önmagában az egyház kifejezés minden újjászületett keresztény emberre vonatkozik, és nem egy felekezetet jelent Biblia értelemben. Tehát az egyház ilyen értelemben nem rossz, de a klasszikus értelemben vett egyház, azaz a katolikus egyház más jelent. Persze itt sem lehet általánosítani, hiszen minden ember más és más, mindenhol vannak jó és rossz emberek egyaránt. Csak Isten a tökéletes, és ha az ország, a magyar nép Őt követné, akkor egy sokkal boldogabb, szeretetteljesebb társdalomban élhetnénk. Ha befogadnánk Őt valamennyien az életünkbe, a szeretet, aki képes volt meghalni értünk, helyettünk bűnösökért szeretetből, akkor egy nagyon jó országban élhetnénk :)

Kevamaria · http://www.logoszvilag.hu 2012.05.27. 13:49:45

@Cinnamal: Kedves Cinnamal!
Az írásaimat mindig úgy bocsátom útjukra, hogy nem tartok igényt az elfogadásukra. Van aki egyetért velem és van olyan is, aki nem. Minden ember a saját hite és nézőpontja szerint dönti el, hogy mit tart igaznak és mit nem.
Örülök, hogy ismered a Kumráni tekercsek tartalmát, azonban figyelmedbe ajánlom a Tractatus Tripartitus apokrif iratok tanulmányozását is! Remélhetőleg a Tractatus-al való megismerkedésed a Bibliával kapcsolatos szemléletmódodon is változtatni fog!
Köszönöm a hozzászólásodat! :)

kela-bá 2012.10.09. 11:31:04

"Az egyház szerepe"
Van egy sorozat most a tv-k ben, melynek címe: BORGIAK. (A film itt készül nálunk.Csodálatos az a munka amit a magyar szakemberek végeznek film elkészítésében, a stáb, a díszletépítők, statiszták, mindenki.) Viszont a tartalma jól visszatükrözi azt ami itt a blogban a 666 -os számmal van érzékeltetve. ( Az M1-en ma késő este az I. évad 3. része megy, a II. évad a HBO-n ment a közelmultban. A III. évadot még forgatják Etyeken.)
Igen, a TURÁNI ÁTOK elgondolkodtató, és érdemes is elgondolkodni rajta, és másokat is biztatni erre.
További szép napot !

darthasylum 2014.09.18. 08:49:24

@Cinnamal: hiteles??? Ami ennyi félrefordításon esett már át, hiányos és hatalomszerzési célokat szolgál? Na ne mesélj már... Mennyire hiteles pl. az, hogy Káin a vándorlásai során feleséget talált magának, holott ő (és Ábel) volt Ádámék első gyermeke? Tényleg nagyon hiteles....

Petneházi Károly 2018.04.26. 06:51:29

Kedves Éva!

Köszönöm az írását.
Szerintem a TÁLTOSOK végezték el az "átkozást". Azért tették, mert igy biztosan fenfog maradni a magyarság az átok végéig. A TÁLTOSOK a jövő átmentáéséért cselekedték ezt. Mint csiprkerózsika mesében. A katolikus egyház inkáb kiírtottak volna minket. Béke legyen önnel. Tisztelettel: Károly

Kopik 2018.07.12. 14:10:13

Kedves Éva!
Egyetértek az írásával, nagyon régóta így gondolom én is. Szeretnék találkozni és beszélgetni. Van-e erre lehetőség?
Üdv! Kopik
süti beállítások módosítása